A KURATÓRIUM ELNÖKE



György Gabriella

Kuratóriumi Elnök

Személyes tapasztalatok miatt gondoltam úgy, hogy segítek létrehozni ezt az alapítványt. Van egy 30 éves húgom, aki középsúlyos értelmi sérült, ő indított el ezen az úton. Úgy gondolom, hogy az értelmileg fogyatékos embereknek is joguk van képességeikhez mérten teljes életet élni. Ehhez szeretnénk az alapítvánnyal segíteni.

A KURATÓRIUM TAGJAI



Thűr Krisztina

Kuratóriumi Tag

Empatikus ember vagyok és úgy gondolom,hogy a gyerekeknek és a fogyatékkal élő embereknek szükségük van a törődésre. 20 évig egészségügyben dolgoztam, tehát a segítségnyújtás közel áll hozzám. 10 éves gyermekemet férjemmel nevelem és az alapítvány munkásságában szeretnék segédkezni.

Vizkert Beatrix

Kuratóriumi Tag

Számomra az alapítvány lehetővé teszi, hogy segíthessek az örök "gyerekeken". Úgy érzem így lesz kerek az életem. Egy nagy Család!💖

Gellért Móni

Kuratóriumi Tag

György Gabriella

Kuratóriumi Elnök

Személyes tapasztalatok miatt gondoltam úgy, hogy segítek létrehozni ezt az alapítványt. Van egy 30 éves húgom, aki középsúlyos értelmi sérült, ő indított el ezen az úton. Úgy gondolom, hogy az értelmileg fogyatékos embereknek is joguk van képességeikhez mérten teljes életet élni. Ehhez szeretnénk az alapítvánnyal segíteni.

Oszd meg másokkal is!

Címünk:
Székhely: 1202 Budapest
Beszterce utca 14.

Kapcsolat:
Email: info@orokgyermek.hu
Tel: +36707759809

A weboldalt azATEK-Weboldalak weboldal készítésATEK-Weboldalak készítette 2016